Reggel gyorsan becsekkoltam, megkaptam a trekkert (az a kis fekete-fehér bigyó 540es számmal), ami majd az online felületen mutatni fog a térképen, hogy otthon is láthasság, hogy hol tekerek. Készült rólunk menő start fotó is, mondjuk ezt épp nem mondanám túl menőnek a túlméretezett esőkabátomban (fáztam reggel), de azért fogadjátok szeretettel.
 Igy néz ki a reggeli tábor a soksok este itt csövelő bringással. És a reggeli fotó a bringámról. Ekkor még azt hittem ezzel a tankal nem lesz gond semmilyen terepen :D 

Este nem volt ám ilyen szép a tó, mutatok egy szép reggeli képet, idesüss:
Tíz óráig már csak párc pec volt, ekkor volt a rajt. Mindenki feszülten készülődött, indultunk volna már a legtöbben.
    A büfé is elég korán kinyitott, állt a sor, bankot robbantottak :) Én is betoltam egy sajtos tejfölös lángoskát, hisz nem tudtam, hogy mikor tudok majd ismét kajálni valami normálisnak mondhatót. A szervezők biztosítottak ital jegyet is az indulóknak, amit én egy frissítő Coca kólára cseréltem. Ez jó kezdeményezés volt, látszik, hogy szívük-lelkük beletették a szervezésbe. Persze hoztam magammal vész esetére egy csomó kaját, ami később kiderült hogy szar ötlet volt, egy kis zacskó gumicukor bőven elég ilyen célra, de ebből tanul az ember.
Beálltunk a startvonalhoz, itt láttam utoljára Bagoly Levit, aki egy világszintű (szerintem nyugodtan kijelenthetem) ultraendurance kerékpáros (ő az, aki egy sárga zsinórú hátizsákkan van).
Őrült felszerelése kerékpárral együtt picivel több mint 11kg volt. Az enyém 24km+ a kaja amit vettem útközben. Csodálom az elképesztő teljesítményéért, és a többiekét is, akik célba értek, hihetetlen királyok vagytok!
Start után a legádázabb versenyzők egyből kielőzték a legtöbbünket, és sok esetben sosem láttuk őket többé, hiszen az alvást ők másként oldották meg, 1-2 órás pihenőknek lehet ezt csak nevezni, amit nagyon kevesen tudnak kivitelezni. Röviddel indulás után megkezdődött az offroad szakasz, ahol volt minden, térdig érő sár, patakátkelés, egy kis sár, sok sár, sártenger, mászóka a sárban, bringatolás a bokáig érő sárban. Szerencsére elég nagy volt a gumi és a váz közötti távolságom, így a sár nem tömítette el ezt a részt és nem fékezett, hanem leröpültek a kerékről a darabkák. A szervezők készítettek rólunk képeket is közben egy-egy durva szakasz között, amikor kitévedtünk az aszfaltra. 

30km után már nem volt vizem, picit gyorsabban haladtunk az elején, hogy szétszakadjunk, megálltam egy csap láttán, hogy feltöltsem víztartalékjaim (ezután még vagy 10en megálltak).
    Nem tudtam hogy pontosan hol tekerek, csak annyit, hogy valahol Szentgotthárd és Zalaegerszeg között félúton. A CP1-ig vezető út brutálisan nehéz volt számomra. 15-20% emelkedő föl, ugyanennyi le. Ezt játszottuk egész nap. Sosem toltam ennyit a bringát mint a HD-n hehe. Voltak azért szép helyek első nap is, viszont rájöttem már itt is egy két hibára, amire a végén még külön kitérek.
A Zalai dombság kivette minden erőmet, viszont ha már járható utat láttam, már nagyon örömteli volt a hangulatom. Emlékszem az elején még olyan páratlan szép és hosszú gravel szakaszok voltak, hogy azt hittem tuti végig ilyen lesz, csak a legelején volt egy kis szivatás. Sajna ebből a szép gravelből nem volt olyan sok, mint ahhogy azt vártam.

Később rájöttem, hogy azért az offroad az nagyon offroad volt, nem csak egy kis gravel vagy jól járható földút, sokesetben. Ez jellemezte a CP1ig vezető utat, amiről a szervezők tájékoztattak is minket, hiszen a start előtti napokban durva esőzések voltak ebben a régióban.
Örültem viszont a normális táskáknak, számomra tökéletesek, imádtam őket végre élesben használni. A felszerelésen még van mit csiszolni jócskán, de alapjába véve már használható a szett, a kerékpár súlya viszont kritikusan magas, ami eléggé meg is látszott. Közben a fel-le szakaszok nem lettek könnyebbek, sőt. Azonban elég szép kilátás tárulhatott az indulók elé sok helyen.
A meredekséget legtöbb esetben nem lehet átadni fényképekkel, de azért én most teszek egy kísérletet. Az alábbi képek szemből és oldalról készültek egy lejtőről.
Sokszor teljesen leblokkolt hátsó kerékkel csúsztam lefelé a lejtőn, mert olyan meredek volt, hogy fék nélkül összetöröm magam, ez 100%. Jó lesz ezekre visszaemlékezni, többek között ezért is írom ezt a blogot.
Az egyik legszebb naplementét épp első nap tudtam lekapni, és higyjétek el, élőben leírhatatlan. Mindig elképzelem ezt az izzó, gázokból álló égitestet, melynek felszínén 6000fok uralkodik, amely sugarai életet hoznak bolygónkra.
Pici gurulás után egy nagyon jó kis nyugis táborhelyre értünk, ahol sokan megálltak éjszakára, viszont nekem nem volt sátram, és a fűben bivakolásra már az elején kitértem :) Csodálkozva néztek rám, amikor mondtam, hogy én a CP1-ig megyek. Ekkor még én sem tudtam, hogy oltári nagy marhaságot mondtam.
    Még a hold is látszik ezen a képen :) Élőben egészen fantasztikus látvány volt.
Ekkor már nagyon fáradt lettem, és semmi kedvem nem volt csúszni mászni az erdőben egyedül (nagyon sokat ér egy jó társaság) és az első falucskáig szerettem volna eljutni, ahol bivak helyet kerestem. Eddig a pontig már magam mögött tudhattam 125km-t. Egy buszmegállót néztem ki magamnak, amivel csak annyi volt a baj, hogy a lámpák fénye, amik az utcát világították meg, bevilágították a megállót is, és ezért nem lett volna annyira okos ott aludni. Gondoltam, hogy szétnézek már itt a környéken, hátha van jobb is, ha meg nincs, jó lesz a buszmegálló. Száz méterre láttam egy tetőt valami épület oldalánál, odagurultam és eszem eldobom, ott volt egy ülőgarnitúra szett. Kihajították, mert régi volt és szakadt, de nekem, aki alapból 2 kiló sarat hordott magán, tökéletes 5 csillagos szállodával ért fel. Elbarikádoztam magam az ülőgarnitúra darabjaival, és senki sem láthatott az utcáról, vagy máshonnan sem, sőt még a szomszéd utca világítása sem zavart. Nem volt határa az örömömnek. Kiszedtem a bivakzsákot és hálózsák nélkül belefeküdtem (kipróbálni), de azon nyomban el is aludtam.
Három óra alvás után reszketve ébredtem, mert ilyenkor nagyon sokat esik a hőmérséklet, ezért kivettem a hálózsákot is és betakaróztam vele. Tökéletesen jól aludtam még két órát, pirkadatkor összepakoltam és útnak indultam üdén és kipihenten. Az örömöm nem tartott csak 100méterig, mert az első kerekem ismét defektet kapott. Ez nem kellett volna így reggel, amikor minden tiszta víz, a kerék csupa sár volt. Elláttam a bringa baját, mentem tovább. 200méter, újabb defekt, pedig most aszfalton tekertem. Ekkor a reggeli jókedv el is szállt.
Próbáltam a defekgátló folyadékkal ismét beragasztani a gumit, de nem sikerült. Elkönyveltem magamban, hogy túl kevés volt a folyadék, mert csak felét tettem bele az előírtnak. Belsőbe srácok ne tegyetek ilyen szmötyit, külsőhöz van kitalálva, nem fogja beragasztani rendesen, 3perc alatt teszek inkább rá egy foltot. Picit megnyugodtam és előkaptam a pótbelsőt. Három buksikutya segített hamarabb elvégezni ezt a nemes feladatot, mert idegesítettek ugatásukkal, így igyekeztem.
Gurultam tovább (ha épp nem talicskáztam fölfelé a gépet). A terep is viszonylag elfogadható volt, a le-fel tekeréssel már megbékéltem, ez ilyen lesz egész Sátoraljaújhelyig.
Sénye tetejére felérve egy egész pofás aszfaltos lejtőt élvezhettek azok, akik eljutottak idáig. Itt első nap volt is valami kalamajka, ezért az útvonal is változott picit. Kiderült, hogy egy ember magánterületén vezetett keresztül a track.
Nem tartott sokáig ez a jó út, átment az első nap megismert sártengerré. Hurrá :) De már ezt is megszoktam, úgy fogtam föl, hogy semmi baj nincs, mert mindenki ezen a trutymón keresztül verekszi át magát, nem én vagyok az egyetlen. Különben is, ha megszárad a sár, akkor könnyen le tudod verni magadról :D
Ezután már se kép se hang állapotban nyomtam neki a CP1 felé amilyen gyorsan csak tudtam. Az utolsó hosszú emelkedő előtt vízhiányban kitikkadva vízforrás után kutattam, és egy túristacsapattól útbaigazítást kapva meg is találtam a nekem való helyet. Kevesebb mint 2kilóméter maradt a CP1-ig, de én nekiáltam mosakodni, mosni, víztartalékokat feltölteni.
Hamarosan már a Padkűi kilátó tetején voltam, a szervezők megkínáltak két csokival, ami nagyon jól esett, köszönöm. A kis gyöngyöt felfűztem a zsinórra, már két betűm lett, szupi.
Mondták, hogy az első 1/4ben haladok, aminek nagyon örültem, így neki is lódultam a kis "enyhe szép lejtőnek", ami 14-16%os volt szinte végig, a Balatonig. Örültek neki a szarrá kopott fékbetéteim, de az út valóban páratlanul csodaszép, nekem a magas tátrát idézte a növényzete. Tele volt tobozzal végig lefelé, és az a kellemes fenyőillat... egyik legszebb része volt a túrának, és ugyanolyan veszélyes is a meredeksége miatt.
Amúgy CP1ig rengeteg szemetet láttam a trekken, elég elszomorító, hogy a versenyzők között is rengeteg olyan ember volt, akik eldobálták a csokispapirokat, egyéb szemetet (pl OTE-s műzliszelet csomagolást láttam vagy 2x, úgyhogy nem mondhatjátok hogy azok nem mi voltunk). Ez roppant elszomorító és eléggé mérges vagyok emiatt, hiszen az erdőt tönkre tesszük a hülye viselkedésünkel. Aki magára ismert az remélem elszégyeli magát és észbe kap!!! Sehol nem szemetelünk gyerekek, se a városban, se az erdőben! Mindenki feltehetőleg ismeri a kukát és el tudja odáig vinni a szemetét.
Leértem a balcsi partjáig, egy szuper büfében kajáltam egy pizzát és leöblítettem sörikével (szigorúan alkoholmentessel). A telefonomat is töltöttem a büfé jóvoltából :) A többi résztvevővel nagyon szuperül elbeszélgettem, vigyáztunk egymás cuccára amíg a másik az illemhelyet használta. Sőt az egyik szervező (vagy igazából nemtudom ki, de ő is romániából jött Levivel) megvendégelt 6db csokival, mert mondta, hogy nem fogják fölhasználni. Ez a 6 csoki életmentő volt, köszönöm neki! Továbbindultam hát, de nem a trekken, hanem elmentem a balatonpartra csobbanni egyet, mert nem szerettem volna bűzleni a két napos tekerés után. Azt, hogy hogy néztek rám a strandon, a bringás srácra nyakig sárosan (valószínűleg elképzelni sem tudták honnan jöhettem) videóra kellett volna venni. Bevásároltam a helyi Coop-ban és ezután visszamentem a trekkre és folytattam a túrát a balatonfelvidéken. Csodás vidék, egyik kedvencem Magyarországon, idén már másodszor vagyok a Balatonon.
Amikor tekertem fölfelé egy srác, Kovács Zsombor, segítséget kért, nem működött az első váltója. Bár én nem igazán értek az első váltókhoz, de azért megpróbáltam segíteni. Picit javítottam a helyzeten, bár nem sokat. Ezután már ketten tekertünk egész nap.

 Jót tett a társaság, főleg az esti erdei tekerés után. Eredetileg nem terveztem éjjel tekerni ezen a napon, de mivel viccesen keveset mentünk aznap, ezért muszáj volt, de sokkal jobb volt Zsomborral tekerni, mint egyedül. Végül egy kis falucskában találtunk kiválló bivak helyet, lecuccoltunk. Egy bácsikával beszélgettünk. Jött egy autó, és láss csodát, a szervezők voltak. Egyből interjú, fotózás, volt minden. Reggel nagyon rossz morállal ébredtem, nem volt kedvem tekerni. Ez volt a második hullámvölgy. Hátsóm már sebes volt, nem túl kellemes dolog. Hamarabb indultam mint Zsombi, ezért reggel elköszöntem. Köszi Zsombi a társaságot!
Eljutottam Nagyvázsonyig, ahol úgy döntöttem, hogy feladom a túrát. Persze ez már korábban is megfordult a fejemben, de az csak nyavajgás volt. Pszihológiailag nem voltam jó allapotban, mentális felkészülésem a 0-val egyenlő volt, ez volt az egyik legnagyobb hiábám, de nem az egyetlen. Közeledtem a 300 letekert kilóméterhez, a seggem sebes volt, a bal bokám bedagadt és fájt, a jobb térdem iszonyatosan fájt, hátam is eléggé problémázott már. Nem voltam megfelelően fölkészülve egy ilyen nagy terhelésre. Veszprém irányába vettem az irányt, amit kb 30km után el is értem.

    Igy a végére leírnám a hibákat, amit szerintem elkövettem, hátha valaki tanul belőle még mielőtt elkövetné őket:
1.Nagyon nehéz bringa, ilyen szintemelkedésnél nem túl előnyös egy 15kg önsúlyú+cuccal fölpakolt bringa. Kaja nélkül 24kg volt. Egy cuccal együtt 15kg-al már ki lehetne egyezni.

2. Nem volt bikefit, és pl a cipőmben a talpbetéttel valami nagy gáz lehetett, mert a jobb lábfejem összes csontja iszonyatosan sajgott, a bal bokám bedagadt. A jobb térdem csak ezután kezdett el fájni, lehet dehidratációban is volt részem, pedig ittam 1000el és toltam a sótablettákat is. Szerencsém, hogy nem a semmi közepén fájdult meg végérvényesen, hanem az után, ahogy a kilépés mellett döntöttem.
3. Nem készültem fel az útvonalból, nem készítettem itinert magamnak, nem láttam az előttem lévő emelkedőkről semmi infót. Ez fontos, hogy mentálisan föl tudj rá készülni.
4. Az ujjaim és alkarom fájdalma arra enged következtetést, hogy ennyi szint nem csak fölfele nehéz, de lefelé is. Fölfelé a kismillió váltás miatt, ami nem mind1, hogy milyen könnyedén történik (egy profibb váltó sokkal kisebb erőfeszítésre is vált), lefelé pedig a mechanikus tárcsafék miatt, amit nagyon kell szorítani, ha el akarod érni a kívánt fékhatást a 15-20%os lejtőkön. Hiányzott a hidraulikus fék nagyon, mert a kemény lejtők miatt fél napig izomból kellett szorítani a fékkarokat.
5. Pót fékbetétek!!! Ez volt a legnagyobb hiba, irtó hamar elkoptak, és nem tudtam fékezni, nem akartam megölni magam valamelyik hegyről lefelé.
6. Mentális felkészültség 0. Ehhez még azt is hozzáírnám, hogy kevés helyen álltam meg enni egy jót, meginni pár sört a srácokkal, vagy enni egy jó süteményt. Ez hiányzott a túrámból, mivel nem igazán a teljesítményorientált emberek közé tartozom. Én inkább valahová a két véglet közé tenném magam. Legközelebb srácok sokat fogok bandázni a versenyzőkkel :)
7. Ha terepen túrázol nem kell a könyöklő a bringára! Az fix, hogy nem fogod használni, max ruhaszárítónak.
Ezek lennének a főbbek, a többi inkább a felszerelésről szól, de nem olyan fontosak, így ennyit írnék egyenlőre.
    Annak ellenére, hogy nem sikerült a túra nem csüggedek, hiszen kolosszális tapasztalatot szereztem. A szervezők jól végezték a munkájukat, gondoskodtak a frissítésről is a CP-ken, tényleg látszik, hogy hozni szerettek volna egy külföldi színvonalat, ami szerintem sikerült is, habár nincs összehasonlítási alapom, de nekem nagyon tetszett a szervezés. Az útvonal lehetett volna picit könnyebb, kevesebb tolós meredek emelkedővel, de ezért kihívás a dolog, ami könnyű annak nincs értéke. Ez úton is köszönöm nekik a munkájukat és remélem, ha kijavítom a hibáimat, akkor revansot vehetek a Hungarian Divide-on!!!